Ez a harmadik Alexandra kalauz, ezúttal angol nyelvű összefoglalókkal, több mint háromszáz étterem részletes leírásával.
Célja kezdettől fogva az volt, hogy tükröt tartson, és hiteles mércét állítson, egy nemzetközileg is könnyen értelmezhető húszpontos értékelési rendszerben. Cél volt még, hogy korrekt verseny induljon az éttermek között. A mindenek fölötti cél pedig az volt, hogy általánosságban javuljon az éttermi és étkezési kultúra.
A kalauz három éve térképezi gasztronómiánk állapotát: az évek során mintegy kétezer teszt készült magyar éttermekről, és legalább ugyanennyi magánvéleményt is kiértékeltünk. Ezek pillanatfelvételek ugyan, de a sok pillanatfelvétel kezd mozgóképpé, kor- és kultúrtörténeti dokumentummá összeállni.
Majdnem ötven étterem kap idén oklevelet – 11 ponttól felfelé. Bennük szeretnénk tudatosítani azt, hogy bár valamennyien üzleti vállalkozások, más felelősségük is van. Vezető étteremként felelősek azért, hogy a jövőben milyen irányban és milyen tempóban fejlődik az ország gasztronómiája. Közös érdek, hogy mindenki komolyan vegye a közös érdekeket.
Mivel a kalauznak a következő év folyamán kell orientálnia olvasóit, az év étterme díjat a pontszámban második helyen álló Costesnek ítélte. A Costes sokáig fej-fej mellett haladt a Visz-szel, konyhája a januári séfváltás után kicsit megbicsaklott, majd ismét stabilizálódott. Ehhez jött a hír, hogy a korábbi főszakács, Miguel Vieira visszatér, így a konyha teljesítménye a mostani ismereteink szerint megjósolhatóan stabilnak tekinthető. Ezért döntöttünk úgy, hogy a legmagasabb pontszámot a Château Visz kapja (zárójelben), az év étterme díjat pedig a Costes.
Összességében úgy gondoljuk, a tükör és a mérce felállt, a verseny elindult, nemzetközileg összehasonlíthatók vagyunk, valami megmozdult, valahová elindultunk. Közhely, hogy a jobb gasztronómia és vendéglátás több és igényesebb turistát vonz az országba, de van, ami ennél fontosabb: jobb lesz a mi saját életünk. A jobb gasztronómia jobb országot jelent.
Molnár B. Tamás
főszerkesztő
Az Alexandra étteremkalauz 2010 legjobb éttermei pontszámmal:
Château Visz (16)
Costes 15,5
Csalogány26 Vendéglő 14,5
Onyx Étterem 14,5
Bábel Delicate Restaurant 14
Alabárdos Étterem 13,5
Enoteca Corso Étterem (13,5)
Fausto’s Étterem 13,5
Arany Kaviár 13
Aranyszarvas Bisztró 13
Bock Bisztró 13
Fuji Japán Étterem 13
További információk itt:
- A bűvös szakács
- Index.hu
|